Egy esküvői fotós nem kapott enni, ezért bosszúból letörölte az általa készített fényképeket

939

Elmondtam a vőlegénynek, hogy el kell ugranom 20 percre, hogy egyek és igyak valamit. Mivel nem volt nyitott bár, így még egy üveg vizet sem tudtam kikérni. A magammal hozott vizesüvegeim pedig már rég kiürültek. Erre a vőlegény azt mondta, hogy vagy maradok fotósként, vagy elmegyek, de akkor fizetés nélkül kell távoznom. A hőség, az éhség, és a körülmények miatt ideges voltam, ezért megkérdeztem tőle, hogy komolyan beszél-e. Azt felelte igen, mire én a szeme láttára letöröltem a fényképeket, és azt mondtam neki, hogy többé nem vagyok a fotósa. Ha kifizette volna a 250 dollárt, én azt az összeget beváltottam volna egy üveg vízért, és 5 perc pihenőért.

Én vagyok a hibás? Az esemény után egyből a nászútjukra mentek, és azóta nincsenek fent a közösségi médián. Néhányan kommentben érdeklődnek az esküvői képekről, de nem érkezik rá reakció.”

Ez a nem mindennapi esemény nagy port kavart a Redditen. A hobbifotós baráti szívességből elvállalta a munkát, de megdöbbentően embertelen bánásmódban részesítették. De vajon jól tette, hogy letörölte a házaspár legfontosabb emlékeit? A Reddit felhasználók túlnyomó többsége szerint igen.

- Hirdetés -